Ismét Közösségi Tervezés a Körösök Völgye Látogatóközpontban!

MEGHÍVÓ KÖZÖSSÉGI TERVEZÉSRE

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Békéscsabáért Helyi Közösség a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében június hónapban elkészíti a helyi közösségi fejlesztési stratégiáját. A stratégia készítésének határideje a pályázati kiírásnak megfelelően június 30. A stratégia közösségi megalkotásával azt kívánjuk elérni, hogy városunk hosszú távú fejlesztése tudatos módon, a lehető legtöbb lakos és közösség, szervezet, vállalkozás egyetértésével, közreműködésével valósuljon meg. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a fejlesztési folyamatok megvalósításába is minél többen bekapcsolódjanak, célunk tehát, hogy településünk jövője minél többünk, minél több polgár közös ügye legyen.

A Békéscsabáért Helyi Akciócsoport (HACS) 2016 júniusában alakult meg a közszféra, az üzleti élet és a civil szektor szereplőinek együttműködésével. Első feladatunk ennek a helyi stratégiának a közösségi tervezésen alapuló megalkotása.

Stratégiaalkotásunk keretét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban meghirdetett EU-s forrás biztosítja (TOP CLLD), melyből városunk várhatóan 1,5 milliárd forintot használhat fel.

A támogatási keret a helyi szervezetek, intézmények, vállalkozások számára jelent új forrásokat kulturális és közösségi infrastruktúrájuk megújítására, valamint kulturális, közösségi, közösségfejlesztési programjaik megvalósítására.

Közös gondolkodásunkat egy-egy, úgynevezett közösségi tervező műhely keretében valósítjuk meg.

A tervező műhelyek témái 1. helyzetértékelő műhely, jövőtervező műhely, 2. cselekvési tervet előkészítő műhely. Első műhelyünket nagy érdeklődés mellett tartottuk meg az elmúlt héten. A tervezés nyitott, bármikor mód nyílik a bekapcsolódásra, így most szeretettel meghívjuk utolsó, cselekvési tervet előkészítő műhelyünkre, mely során áttekintjük az előző műhelyeken végzett munkát, és arra alapozva folytatjuk tovább a tervezést. Projektötleteit az alábbi linken küldheti be: http://tiny.cc/bekescsaba

Műhelyünk időpontjára 2016. június 23-án 14 órai kezdettel kerül sor, a tervezett időtartam – az előzőhöz hasonlóan – nagyjából három óra hossza.

Helyszín: Körösök Völgye Látogatóközpont – Nagyterem

(5600 Békéscsaba, Széchenyi liget 810. hrsz., fsz.)

Részvételi szándékukat kérem előzetesen itt jelezzék: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Bővebb információért kérem, forduljanak bizalommal:

Moravszki Réka

20/ 503 13 60

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Hírlevél

captcha 

naturparkok

 

szie banner

 

szelektalok-blue

 

banner bikeplan

 

banner lischka

 

banner zoldulj

 

banner nea

 

liszi banner

 

banner crisper

 

banner nulla hulladek