Köröstarcsa

Köröstarcsa régi magyar falu Békés megyében, a megye középső részén, Mezőberénytől északra fekszik a Kettős-Körös bal partján, átszeli a 47-es számú főútvonal.
Neve a feltételezések szerint az ószláv „terecha” szóból származik, ez kenderáztatót, illetve halak ívó helyét jelentette. Más elképzelések szerint személynévi eredetű.

A község lakói századokon át halászattal foglalkoztak.

Köröstarcsán és környékén a vízi, kerékpáros, lovas, valamint a horgász turizmust feltételei igen ideálisak. A község vadregényes környéke vonzza, a természet kedvelőit.

A néhány éve épült csónak kikötő a bővítés után több mint 100 kishajó befogadására alkalmas. Vízi bicikli, csónak és motorcsónak bérelhető, túrázáshoz, horgászathoz egyaránt. (üzemeltető: Ombodi Róbert 30/486-18-82)
A kikötő mellett igen jó kempingezési lehetőség van, ahol büfé is működik.

Közvetlenül a kikötő mellett a szabad strand egész nyáron várja a fürdőzőket.

A gát túl oldalán, a település felől (a kikötőtől 100 méterre) található a nem régen átadott Tájház és a Népi Kulturális Ökocenter, mely sok hasznos szolgáltatással várja a megfáradt túrázókat.

 

Gondnok: Zsuzsa néni (Tel:+36-66/480-991)

Koronglövő lőtér: Schupkégel Ádám (Tel.: +36-20-463-1024)

Szövőház és lovasudvar, szekerezés: Végh Judit (Tel.: +36-30-555-9368)

 

1900-as elején épült parasztház és gazdasági udvar, amelyben megtekinthető a paraszti életmód berendezési tárgyai, valamint a szövés, fonás munkaeszközei és a lovas életmód felszerelései, munkaeszközei. Népi szőttesek és gyöngyékszerek megvásárolhatók a helyszínen. Igény szerint lovagoltatás, lovas kocsis kirándulás megszervezhető.

 

Szálláslehetőség:

  • Ligeti Horgásztó – faházas szállások, Molnár Zoltán (Tel.:+36-70-397-4112, +3670-502-6551 )
  • Vadászház Kossuth u. 9.

Pengő Zsuzsanna gondnok (mobil:+36-30-203-00-15)

WordPress Video Lightbox