Szeghalom

Szeghalom, ez a Sárréti kis város, a Szeghalmi kistérség központja (Sárrét fővárosának is szokták emlegetni).

Szeghalom Békés megye északi részén, a Berettyó és a Sebes-Körös deltájában található.

A város a 47-es főközlekedési út mellett helyezkedik el, így Békéscsaba – Szeged, illetve Berettyóújfalu – Debrecen irányból a közúti tömegközlekedés jól megoldott.
Az 1400-as évek végén mezőváros volt, majd elnéptelenedett. 1711 óta folyamatosan lakott település, 1984 óta város. A Berettyó jobb partján fekszik, innen már csak pár kilométer, ahol a gyönyörű ártéri erdők kíséretében a Sebes-Körös és a Berettyó összefolyik. Ha pedig a folyóknak hátat fordítunk, az Alföld „tengersík” vidékét látjuk. A folyók szabályozásakor levágott kanyarulatok szép kiránduló helyek és kedvelt horgász paradicsomok. Itt még kis foltokban megtalálható a földrajzi fekvésnek megfelelő flóra és fauna.

 

Nevezetességei:

  • Kárász kastély
  • Wenckheim-D’Orsay-kastély
  • Sárréti Múzeum és Kiállítóterem (Simay János polgárház) Wenckheim-kastélynak épült 1840 tájt, klasszicista-romantikus stílusban, sokáig tanácsháza volt
  • Római katolikus templom: A mintegy 2,5 m magas mestersége dombon, barokk stílusban, 1800 körül épült magtárból 1869-ben alakították át a templommá
  • Református templom: A város nevét adó halmon, középkori templom alapjára épült 1784-ben, késő barokk stílusban. Tornya csak 1794-ben készült. 1827-ben görög kereszt alakúra bővítették. A karzatát tartó pillérek fényeikkel, árnyékaikkal sajátos hangulatot árasztanak. Szószékét 1834-ben helyi mester készítette. 1844-ben a tető a torony leégett, 1949-ben építették újjá.
  • Füzesgyarmat Kastélypark Strandfürdő
  • Vésztő-Mágori Történelmi Emlékpark
  • Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai Túzokrezervátum

 

Szálláslehetőség:

Vidra Tanya Panzió és étterem, Szeghalom, Fok-köz (kerékpár, és vízi sporteszköz bérbe adás) 06-30/4883801www.vidratanya.hu

Várhelyi Ifjúsági Tábor és Szabadidőközpont, szabad strand
SZEGHALOM VÁRHELY Horgászat, vízi turizmus, kerékpár túra, kézműves foglalkozások, sétakocsikázás, lovaglás, erdei iskola, egyéb szabadidős táborok, tematikus táborok. Telefon:66/371-543,fax:66/371-542

WordPress Video Lightbox