A Körösök Völgye egy olyan térség, amely sokszínű és egyedi értékei miatt méltán jelenti ma a Kárpát-medencének egyik legfiatalabb, hátáron átnyúló komplex turisztikai fogadóterületét, illetve egyes térségei indokoltan pályázhatnak a jövőben hivatalos hazai Natúrpark minősítésre.
Románia és Magyarország közös kelet-nyugati tengelyén, az Erdélyi-szigethegységtől a Tisza folyó vonaláig, mintegy 200 km hosszan nyújtózik a Kárpát-medencének e vízfolyásoktól gazdagon erezett vidéke, a Körösök völgye. A szigethegység vízválasztóiról nyugatra lefutó patakok és az azokból egyesülő folyók – köztük e táj névadói is – hegyvidéki és síkvidéki vízgyűjtő területeik összességével, egységesen foglalják magukba e tekintélyes nagyságú földrajzi egységet.
E hatalmas nagyjából fele részben Románia, fele részben Magyarország területén elhelyezkedő, Körös-Berettyó vízrendszernek is nevezett terület ma is igen összetett vízrajzát mindenkor négy fő vízfolyás határozta meg:
– Az Erdélyi-érchegységben születő Fehér-Körös: mai teljes hossza 237,5 km, ebből 9,8 km esik Magyarország területére.
– A Bihar-hegységből fakadó Fekete-Körös: mai teljes hossza 168 km, ebből 20,5 km a magyarországi szakasz.
– A kalotaszegi dombvidéken, Körösfő közelében eredő Sebes-Körös: mai teljes hossza 209 km, amiből 58,6 km húzódik hazánk területén.
– A Meszes-hegység folyója a Berettyó: mai teljes hossza 167 km, ebből 78,8 kilométert halad magyar területen.
A vízrendszer többi fő eleme, e folyók Magyarország területén történ egyesüléséből születik:
– A Fekete- és Fehér-Köröst egyesítő Kettős-Körös: mai hossza 39 km
– Valamint a Hármas-Körös, amely a Kettős-Körös és a Berettyót már korábban felvevő Sebes-Körös találkozása révén, mint egyesült víztömeg halad 91,3 kilométer hosszan az Alföldön és ömlik végül Csongrádnál a Tiszába.
– Nem szabad elfelejteni a Hortobágy-Berettyó főcsatornát sem, amely az egykori ős Berettyó medreken ma Tiszai vízpótlást és az észak-alföldi régió belvizeit szállítja a Hármas-Körösbe 167,3 km hosszúságban.
E folyók, földrajzilag kisebb-nagyobb önálló tájszerkezeti területekre tagolják a Körösök völgyét. Ezek a következőek:
– Az Erdélyi-szigethegység hegyvidéki és dombsági területei;
– A Bihari- és a Béli-hegység között húzódó Bihari Mezőség;
– Az egykor Sebes-Körös táplálta Kis-Sárrét;
– A hajdan Berettyó által öntözött Nagy-Sárrét;
– A tiszai határterületek a Körösszög;
– illetve a Tiszazug;
– érintőlegesen pedig a Körös-Maros köze. Magyarország megyéi közül négyet – Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok –, míg Romániában két megyét – Arad és Bihar – érintenek útjukon a Körösök völgyének vízfolyásai.
A hegyekből legyezőszerűen összefutó vizek miatt ez egy igen kiterjedt, sokszínű földrajzi egység, melynek történelmét, kultúráját, hagyományait mindenhol átszövik és összekötik e vízből született táj erei, a folyók. A földrajzi értelmezés mellett, azonban – különösen a turizmus esetében –, talán jobban tetten érhető e táj azon keskenyebb vonalú területeken, ahol ezek a vízfolyások, mint a táj zöld erei haladnak.
A 19. századi folyószabályozások előtti időkig a Körösök völgye a folyók által vízjárta terület volt. A hegyvidékből nagy energiával lezúduló folyók az alföldi síkra érve szétterültek tájban. Az így egymásba szakasztott vizeikkel óriási területeket uraltak.
Vízborításaik nagyságát lehetetlen pontos számokkal jellemezni, az azonban bizonyos, hogy egyes összefüggő részeik a több száz, mindezek összessége pedig az ezer négyzetkilométert is meghaladta.
E hatalmas, vízborított területeken szemhatárig húzódott a nád, a sás, és csak peremrészeiken, hordalékhátaikon húzódtak puhafás ligeterdők, mocsári tölgyrengetegek, cserjések. Egy francia utazó így jellemezte e tájat 1818-ban: „A szív elszorul e végtelenség közepén, amelynek határait hiába keresi a szem.”