Birdland

httpexplorerworld.hu20121001europai-madarmegfigyelo-napok

Az Interreg V-A Románia-Magyarország program nyílt pályázati felhívásának keretében a 1. Prioritási tengely (Közös védekezés valamint a közös értékek és források hatékony felhasználása) 6/c– A természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, támogatása és fejlesztése prioritásra benyújtott pályázatról

A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület korábbi határon átnyúló projektjeire, és azok kapcsán kiépült partneri hálózatra építve pályázatot nyújtott be az Interreg V-A Románia-Magyarország program nyílt pályázati felhívásának keretében természetvédelmi területek, élőhelyek megőrzése, fenntartása témában Birdland címmel. A mintegy 2 millió eurós összköltségű pályázat az aradi EXCELSIOR egyesület, a gyulai Körös-Maros Vidékfejelsztési és Ökogazdálkodási Alapítvány és a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület közös projektjeként valósulhat meg pozitív támogatói döntés esetén. A projekt keretén belül Magyarországon a mezőgyáni, kisgyantéi védett gyepek, egy mezőberényi tölgy génrezervátum valamint a mezőberényi Medvefejes tó megőrzése és szakszerű kezelése valósulhat meg. A programhoz az érintett településeken szemléletformáló, természetvédelmi témájú programsorozat is kapcsolódik majd.

 

httpexplorerworld.hu20121001europai-madarmegfigyelo-napok

 

WordPress Video Lightbox